Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Children’s Rights Vs. Parental Responsibility

2021.10.11. @ 10:00 - 15:30

Összefoglalás

 

2021. október 11-én „Children’s Rights Vs. Parental Responsibility” címmel online, nemzetközi, PhD hallgatóknak szóló webinárium került megrendezésre a Mádl Ferenc Összehasonlító Jogi Intézet koordinálásában megvalósuló Közép-Európai Professzori Hálózat, valamint a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Civilisztikai Tudományok Intézetének Polgári Jogi Tanszéke és a Magyar Tudományos Akadémia Miskolci Területi Bizottsága Civilisztikai Tudományi Munkabizottságának szervezésében.

A Google Meet platformon keresztül megvalósított webináriumon Dr. Sápi Edit köszöntötte a konferencia résztvevőit, majd csatlakozott a konferenciához Prof. Dr. Barzó Tímea, valamint részt vett Prof. Dr. Aleksandra Korac Graovac, Dr. Suzana Kraljic és Dr. Lilla Garayová is. A konferencia programja rendkívül színes volt és a gyermeki jogokkal kapcsolatos kérdések széles tárházát mutatták be az előadók. Az előadások az egyes országok szabályozási és dogmatikai kérdéseinek vizsgálata mellett rendkívül aktuális gyakorlati problémákra is felhívták a figyelmet, értékes és előremutató prezentációk bemutatásával. A konferencián tizenhárom PhD hallgató vett részt, akik horvát, szlovén, szerb, cseh, lengyel és magyar egyetemek hallgatói. A konferencián az előadások egymás utáni két szekcióban folytak, amit a résztvevő hallgatók igen színes témamegjelölése indokolt. Az első szekció „Children’s rights vs. Parental Responsibility in Europe section” címmel folyt a konferencia délelőtti programjaként, míg a második szekció délután következett, „Children’s rights vs. Parental Responsibility in the World section” címmel.

A „Children’s rights vs. Parental Responsibility in Europe section” első előadását David Adesola BANKOLE (University of Zagreb, Faculty of Law) tartotta, „Maintaining personal relations = Contact with a child – Children’s and Parental Rights in light of the case law of the European Court of Human Rights” címmel. Elsődlegesen arra a témára fókuszált az előadásában, hogy a gyermekkel együtt nem élő szülő kapcsolattartási joga hogyan alakul, hangsúlyozva ennek fontosságát. Az elméleti megalapozás után rátért a joggyakorlat elemzésére olyan horvát vonatkozású ügyek (Ribic vs, Croatia; K.B. v. Croatia; Begovic v. Croatia; Jurisic v. Croatia) kapcsán, ahol a gyermek nem tudott megfelelően kapcsolatot tartani a vele együtt nem élő szülővel.

A második prezentációt Urška KUKOVEC (Faculty of Law University of Maribor) tartotta, aki a gyermekek mindenek felett álló érdekének elvéről beszélt. „The principle of the best interest of the child” című előadásában. Elsőként ennek az elvnek a nemzetközi dokumentumokban történő megjelenését ismertette, majd áttért a kapcsolódó szlovén szabályozás ismertetésére. Hazai téren nem csupán a vonatkozó jogszabályi háttérre, hanem az ehhez kapcsolódó joggyakorlat bemutatására is kitért.

Ezt követően Denisa KOTROUŠOVÁ (University of West Bohemia), cseh PhD hallgató „Corporal Punishments as a Mean of Upbringing vs. Children’s Rights in the Czech Republic” címmel mutatta be gondolatébresztő előadását, melyben azt a kérdést vetette fel, hogy a testi fenyítés vajon a gyermeknevelés elfogadható eszközének tekinthető-e a cseh jog szerint vagy sem. Előadása keretében megvizsgálta a cseh jogi szabályozást és ítéleteket, valamint a fontos nemzetközi egyezményeket és a nem kötelező erejű, soft-law elveket. Előadásában ismertette a témával kapcsolatos eltérő véleményeket.

A következő előadó Eva REMIŠOVÁ (Faculty of Law, Masaryk University in Brno) volt, aki a Brnoi Egyetem PhD hallgatójaként a biológiai származás megismeréséhez való jog érdekes kérdéskörét vizsgálta „The right to know one´s genetic origin in relation to assisted reproduction” című előadásában. Előadásában kitért a folyamatosan fejlődő reprodukciós módszerekre és technikákra, majd rátért a címben is ismertetett, vitatott kérdésre adható lehetséges válaszok összefoglalására.

Ezt követően Lucie ZATLOUKALOVÁ (Masaryk University in Brno, Faculty of Law), szintén a Brnoi Egyetem PhD hallgatója, mutatta be prezentációját, „The Czech Amendment to the Civil Code – Divorce with Minor Children” címmel. Az előadás a cseh polgári törvénykönyv módosításával foglalkozott, amely módosítás célja, hogy egyszerűsítse azon házaspárok válását, akiknek kiskorú gyermekük van. Ennek oka, hogy a jelenleg hatályos törvény gyakran elhúzódó eljárást eredményez, amely sem a válófélben lévő párnak, sem a gyermeknek az érdekét nem szolgálja. A módosítás szerint, amennyiben a házastársak megegyeznek a házasság felbontásának kérdéseiben, nem szükséges bírósághoz fordulniuk, hanem elegendő egy írásbeli megállapodás. Ezzel a módosítással a jogalkotó célja, hogy csökkentse a családi kapcsolatokba való állami beavatkozásokat.

A következő előadást Paulina RADOMSKA tartotta (Catholic University of Lublin), „A child’s right to a monetary compensation due to a death of never known parent” címmel. Előadásában kitért a lengyel joggyakorlat azon irányára, amely megkérdőjelezi a családi kötelék személyiségi jogként való elismerésének lehetőségét, valamint rávilágított a lengyel polgári törvénykönyv 445. §-ára, amely határozatlanul kezeli a kár fogalmát. Az előadásban felhívta a figyelmet arra, hogy figyelembe kell venni, milyen kiterjedt hatásokkal jár a szülő elvesztése a gyermek életében.

Mirna DZELETOVIC (University of Novi Sad), szerbiai PhD hallgató volt a következő előadó, aki „Parent’s right to change a child’s residence under the Serbian law” címmel tartotta meg prezentációját. Előadásában kitért arra az érzékeny témára, hogy hogyan rendezhető a gyermek lakóhelyének megváltoztatása akkor, ha a szülők nem élnek együtt. Ismertette, hogy a szerb családjogi törvény szerint a gyermek lakóhelyének megváltoztatásához mindkét szülő beleegyezése szükséges, függetlenül attól, hogy a szülők közösen gyakorolják-e a szülői jogokat vagy sem. Kiemelte továbbá, hogy számos más jogszabály rendelkezései nincsenek összehangolva a családjogi törvény vonatkozó rendelkezéseivel. Az előadásban az Újvidéki Fellebbviteli Bíróság közel kilencéves gyakorlatát is ismertette.

Ezt követően Domagoj DALBELLO (Catholic University of Croatia) PhD hallgató tartott előadást, „The parents’ responsibility in children’s social and academic achievement” címmel. Az előadásában rávilágított annak fontosságára, hogy a szülők modellként szolgáljanak gyermekeik számára a helyes viselkedés és a személyes felelősségvállalás elsajátításában. Beszélt többek között a szülői szerepvállalás és a tanulmányi eredmény közötti összefüggésekről, a tanulmányi és társadalmi környezetben hasznos értékek elsajátításáról, valamint a gyermekek általános alkalmazkodásáról. Hangsúlyozta a szülői részvétel és a határok kijelölésének fontosságát a gyermekek jövőbeli sikerei szempontjából.

Ebben a szekcióban utolsóként SZÉL Napsugár Ágnes (Károli Gáspár Református Egyetem) adott elő, „The family law approach of the role of children’s rights and parental responsibility in the Hungarian Civil Procedure Code – Is there an opposition?” címmel. Gyakorlatközpontú előadásában rávilágított a magyar polgári eljárásjog azon sajátosságaira, amelyek a gyermekeket érintő jogviták rendezését övezik. Hangsúlyozta, hogy kiemelt fontossággal bír, hogy a gyermekek ügyeiben kompetens és érzékeny bírók járjanak el.

A rövid szünet után az európai mintákon túli példákat hallhattunk, a „Children’s rights vs. Parental Responsibility in the World section” elnevezésű szekcióban. Itt magyarországi doktori iskolák nemzetközi PhD hallgatói ismertették előadásaikat.

A Pécsi Tudományegyetem külföldi PhD hallgatója, Thi Truc Giang HUYNH (University of Pécs) „The evolution of protecting children in Vietnamese private law” címmel tartott előadásában górcső alá vette a gyermekvédelmi szabályozás jogtörténeti szempontú alakulását Vietnámban. Elemzésében a jogalkotás fejlődésére világított rá a gyermekek jogainak védelmére vonatkozó szabályozások kapcsán a vietnami magánjog, nevezetesen a házasság- és családjog, valamint a polgári jogi szabályozás fényében.

Következőnek HIDAYATULLOH (University of Miskolc, HUNGARY), a Miskolci Egyetem indonéziai PhD hallgatója mutatta be prezentációját, „Protection of Children’s Rights during the Covid-19 Pandemic: A Case Study of Indonesia” címmel. A járványhelyzettel összefüggően rávilágított különböző statisztikai adatra, így pl. arra, hogy a háztartások háromnegyede, különösen a gyermeket nevelő háztartások, komoly jövedelemcsökkenést tapasztaltak a járvány kitörése miatt. Hangsúlyozta, hogy a gyermekek jogainak teljesítése a jólét, az oktatás és a védelem terén kihívást jelent a szülők és az állam számára, mivel Indonéziában 2019-ben 84,4 millió gyermek élt. Előadásában elemezte az indonéz gyermekvédelem jogi aspektusait, az állam és a szülők felelősségét a gyermekek jogainak védelmében, valamint azt, hogy a gyermekvédelem előírásait hogyan valósította meg az indonéz kormány a Covid-19 időszakában.

Raed GHANEM (University of Miskolc), a miskolci egyetem nemzetközi PhD hallgatója „Children’s Rights in Light of the Syrian Crisis” című előadásában bemutatta, hogy tíz év telt el a szíriai háború és az azt követő válságok óta és az ENSZ-szervezetek jelentései szerint a gyermekek voltak a leginkább érintettek. Hangsúlyozta, hogy a számok és statisztikák, valamint a törvények rendelkezési között nagy szakadék látszik. Ezzel kapcsolatban felvetette a kérdést, hogy megvalósíthatók-e a gyermekvédelmet célzó törvények előírásai olyan kivételes körülmények között, mint a háború, valamint, hogy a szülői felelősség mennyire lehet hatékony ilyen körülmények között.

A második szekció és a konferencia utolsó előadójaként Gutama Namomsa DARAJE (University of Public Service), a Nemzeti Közszolgálati Egyetem PhD hallgatója került sorra, „Children rights and Parental Responsibility Ethiopian Perspective” című prezentációjával. Az előadásban ismertette az etióp jogrendszer forrásait és sajátosságait a gyermekvédelem terén. Rávilágított arra, hogy a gyermeki jogok sérelméért egyértelműen az abszolút szegénység okolható, valamint arra, hogy hiányosságok vannak a gyermekek bizonyos kategóriái, például a fogyatékkal élő gyermekek esetében, akiket a gyermekjogok megsértésén túlmenően továbbra is hátrányos megkülönböztetés ér. Hangsúlyozta, hogy a jogszabályi környezet alakítására még mindig szükség van, hogy a gyermekek jogai teljesebb körben élvezhessenek védelmet.

Összegzésképpen megállapítható, hogy a „Children’s Rights Vs. Parental Responsibility” című nemzetközi doktorandusz konferencián olyan előadások voltak hallhatóak, amelyek a gyermeki jogok széles palettáját országokon átívelve vizsgálták, és egy sor olyan kihívásra reflektáltak, amelyek mindennapjaink részei. A színes előadások kiválóan illeszkedtek egymáshoz a konferencia címeként megadott témában, és ezzel értékes, tudományos diskurzust valósított meg.

Részletek

Dátum:
2021.10.11.
Időpont:
10:00 - 15:30

Helyszín

Webinar