Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Vallási szimbólumok a közszférában és az állam szekularitása

április 22 @ 19:00 - 20:30

Dr. Dalibor Đukic adjunktus úr az általa tartott előadásban bemutatta kutatása eredményeit, amelyet a Közép-európai Professzori Hálózat 2021 keretében, a Mádl Ferenc Összehasonlító Jogi Intézet támogatásával végzett.

Az online előadásra április 22-én (csütörtökön) 19:00-kor került sor a Belgrádi Egyetem által kínált „Vallás az európai integráció társadalmában és kultúrájában” elnevezésű mesterképzés keretében.

Az előadás a Közép-európai Professzori Hálózat 2021 keretében került megszervezésre. A hálózat létrehozásának fő célja az volt, hogy a közép-európai országok elismert jogászaiból egy olyan tudományos közösséget hozzanak létre, amely képes arra, hogy a közép-európai országok jogtudományának az aktuális jogtudományi kérdésekhez való jellegzetes megközelítését közvetítse. Az előadást mint disszeminációs eseményt Dalibor Đukić a „Lelkiismereti és a vallásszabadság kutatásával foglalkozó csoport” tagjaként végzett kutatása eredményeinek közzététele érdekében szervezte.

Az előadás témája a vallási jelképek közszférában való jelenléte és ennek kapcsolata az állam szekularitásával.

Az állam szekularitásának elve egyike azon főbb elveknek, amelyekre a modern demokratikus társadalmakban az állam és a vallási szervezetek kapcsolata épül. A Szerb Köztársaság esetében a szekularitás egyike az alkotmányos alapelveknek. Nevezetesen a Szerb Köztársaság alkotmányának első, az alkotmányos elveket rögzítő része kimondja, hogy Szerbia szekuláris állam. Kérdésként merül fel, hogy a vallási jelképek közszférában való jelenléte és megjelenítése ellentétes-e az alkotmányban rögzített szekularitás elvével? Igenlő válasz esetén: alkotmányellenes-e a vallásos meggyőződés kifejezése és a vallási jelképek jelenléte a közszférában?

 Annak érdekében, hogy egyértelmű választ tudjunk adni a kérdésre, először is meg kell határozni a szekularitás fogalmát. A szakirodalomban nem lelhető fel e fogalom egyértelmű definíciója. A legtöbb szerző a jogösszehasonlítás módszerével próbálja azonosítani az általa vizsgált szekuláris államok gyakorlatában fellelhető hasonlóságokat, ugyanakkor jelentős eltérések figyelhetők meg abban, ahogyan a szekuláris államok a vallási szervezetek státuszát és a vallásszabadsághoz való jogot szabályozzák. Habár lehetséges amellett érvelni, hogy a szekuláris államok mind egyformák, valójában mindegyik más a maga módján. A szekularizmus fogalmának e tág természete az, amely lehetővé teszi az egyes államok számára, hogy a saját történelmi, társadalmi, jogi és vallási körülményeikhez igazítsák az egyházakra és a vallási szervezetekre vonatkozó törvényi szabályozásukat. Ebben lelhető fel annak az oka, hogy a szekularitásnak annyi definíciója ismert, ahány szerző foglalkozott a témával.

Egyes álláspontok szerint a szekuláris állam fogalma nem alkalmas arra, hogy alkotmányos fogalom legyen, mivel többes jelentéssel bír és lehetetlen meghatározni a pontos jelentését. A szakirodalomban a szekularitás, a szekularizmus és a szekularizáció számos eltérő meghatározása lelhető fel. Mindez látható abból a tényből is, hogy kevés ország alkotmánya tartalmazza a laikus és szekuláris mellékneveket az állam jellemzőinek meghatározásakor. E tendencia alól Franciaország és Oroszország képez szemléletes kivételt. E kitétel megléte a szerb alkotmányban – azaz az állam szekuláris voltának deklarálása – egy bizonyos szekuláris fundamentalizmus kialakuláshoz vezetett Szerbia esetében, amelyet számos NGO és emberi jogi aktivista támogat. Álláspontjuk szerint egy szekuláris államban „nem megengedhető, hogy a vallási szervezetek hatást gyakoroljanak a közszférára és a társadalmi kérdésekben a vallás bármilyen hatást gyakoroljon.” E szekuláris fundamentalizmus – lényegét tekintve – közelebb áll a XX. század második felének szocialista (vagy kommunista) valóságához, mint a modern államok szekularizmus-felfogásához. A tény, hogy az állam szekularitása alkotmányos rendelkezésként szerepel az alkotmányban, nem szolgálhat alapul a szekularitás fundamentalista értelmezéséhez, amelynek értelmében a szekularizmus megköveteli a vallás magánszférában történő izolációját és annak hermetikus elzárását a közszférától.

Annak érdekében, hogy jobban megértsük a kérdéskört, érdemes kihangsúlyozni a szekularitás és a szekularizmus közötti terminológiai különbséget. Brett Scharffs e különbséget a következőképpen magyarázza: „Mind a szekularitás, mind a szekularizmus a szekularizáció általános fejlődéséhez köthető, ám a használatuk során szignifikánsan más a jelentésük és a gyakorlati alkalmazásuk. A szekularitás az én értelmezésemben a vallás-állam kapcsolat egy olyan megközelítését jelenti, amely elkerüli, hogy az államot valamely vallással vagy ideológiával (ideértve a szekularizmust) azonosítsák, és amely arra törekszik, hogy egy semleges környezetet teremtsen, amelyben számos vallás és meggyőződés megfér egymás mellett. A szekularizmus ezzel szemben az én értelmezésemben egy olyan ideológiai álláspont, amely elkötelezett a szekuláris rend érvényre juttatása iránt.” A két kifejezés egymással ellentétes volta a római katolikus doktrínában is megfigyelhető: míg a szekularitás „az állam és az egyház különválasztásának elve” addig a szekularizmus „az állam és az egyház szétválasztásának negatív koncepciója, amelynek során az egyházat üldözik és megtagadják tőle az alapvető jogait.” Ebből következően az állam szekuláris voltának rögzítése nem jelentheti azt, hogy az állam azonosul a szekularizmussal, mint ideológiával. Épp ellenkezőleg: a szekuláris államban a szekularizmus csupán egyike lehet az egymással versengő ideológiáknak. Ebből következően a szekuláris államban nem lehet alkotmányellenes a vallásos meggyőződés közszférában történő kifejezése. Épp ellenkezőleg. A vallás és a vallásos szervezetek közszférában való jelenléte hasznosnak tekinthető, mivel a vallásnak e közszféra a természetes közege, amelyben más versenyző ideológiákkal történő konfrontáció révén hozzájárul a demokratikus és pluralisztikus társadalom fejlődéséhez.

A Szerb Köztársaság 2006-os alkotmányában található szekuláris állam kifejezés jelentése körüli bizonytalanságokat az alkotmánybíróság oszlatta el az egyházakról és a vallási közösségekről szóló törvény alkotmányossági felülvizsgálata során. A taláros testület arra az álláspontra helyezkedett, hogy „a szóban forgó alkotmányos rendelkezések önmagukban nem írják elő az egyház és az állam teljes elválasztását, csupán azt, hogy nem létezhet államegyház és az állam nem azonosítható egyetlen vallással vagy általában a vallással […].” Tekintve, hogy a vallási meggyőződés nyilvános kifejeződése és a vallási szimbólumok megjelenése a közszférában nem eredményezik sem az államegyház létrejöttét, sem az állam valamely vallással való azonosítását, megállja helyét azon érv, miszerint e gyakorlatok nem sértik az állam szekuláris voltának alkotmányos elvét.

A vallási szimbólumok közszférában való használatát a Szerb Köztársaság jogrendszere nem szabályozza részleteiben. A gyakorlatban a vallási szimbólumok gyakran megjelennek a közszférában, legfőképpen informális kezdeményezések vagy a vallási meggyőződés egyéni kifejezése révén. Jóllehet, voltak rá kezdeményezések, hogy korlátozzák a vallási szimbólumok használatát a közszférában, azok nem manifesztálódtak sem bírói precedensben, sem pedig a hatályos szabályozás megváltoztatására irányuló jogalkotói szándékban.

A vallási szimbólumok közszférában való jelenléte vonatkozásában számos különböző kérdés okozhat komoly vitákat. Az első ezek közül az olyan vallási szimbólumok megjelenése a közszférában, amelyeket a legtöbb ember kifejezetten vallási jelképként értelmez, mint a szentképek, feszületek és szentek szobrai stb. E szimbólumok gyakran nem kizárólag a vallási jelentésük miatt jelennek meg a közszférában, hanem a vitathatatlan történelmi és kulturális jelentőségük miatt. E szimbólumok közszférában való megjelenése nem tehető kötelezővé, de nem is lehet szabályozatlanul hagyni ezek használatát és ily módon lehetséges visszaéléseknek kitenni őket.

Törvényben kellene rögzíteni, hogy a vallási töltettel bíró szimbólumok mely feltételek mellett használhatók a közszférában. Szintén törvényben kellene rögzíteni, hogy mely hatóságok kompetensek dönteni a kérdésben és a döntéseik miként hajthatók végre. Mindez különös jelentőséggel bír a közigazgatási hivatalok, az oktatási intézmények, a kórházak, de általában véve a cégek vonatkozásában is. Azt is törvénynek kellene meghatároznia, hogy a szimbólumok használata mely esetekben korlátozható és melyek azok a határok, amelyet az eljáró hatóságok kötelesek tiszteletben tartani. A törvényhozásnak jogi védelemben kellene részesítenie a vallási szimbólumok nyilvános helyen történő használatát. Utóbbi azért szükséges, hogy eloszlassa azt a gyakori tévhitet, miszerint a közszférában való jelenlétük sérti az állam szekuláris voltának alkotmányos elvét.

A másik problematikus kérdés a vallási szimbólumok viselése nyilvános helyeken, például bíróságokon, oktatási intézményekben és állami hivatalokban. A Szerb Köztársaságban mindezidáig nem generált vitákat az olyan vallási jelképek vagy a vallásos öltözékek viselése, amelyek felfedik az egyén vallási meggyőződését. Ugyanakkor e területet is jogszabály útján lenne szükséges szabályozni. Némely vallási gyakorlat ellentétes lehet a hatályos jogszabályokkal. Mindemellett az európai gyakorlat azt mutatja, hogy bizonyos öltözékek betilthatók akkor is, ha azok a vallásos hit vagy meggyőződés kifejeződései. Ezen esetekben a törvényhozónak mérlegelnie szükséges oly módon – ahogyan azt egyes országok és az Emberi Jogok Európai Bírósága tették –, hogy miközben megtiltották egyes ruhaneműk vagy szimbólumok viselését, ezzel egyidejűleg lehetővé tették a vallási meggyőződés kifejeződését olyan vallási szimbólumok révén, amelyek nem zavarják a többi állampolgárt.

A harmadik problematikus pont a kormány, az önkormányzatok vagy vállalatok által finanszírozott vallási szimbólumok és emlékművek létesítése nyilvános helyeken és annak a szekularitás elvével való összeegyeztethetősége. Az utóbbi években érzékelhetővé vált a vallási szimbólumok köztereken való elhelyezésének gyakorlata. A legtöbb esetben kereszt szimbólumok, kápolnák vagy vallási jelentőségű szimbólumokkal ellátott nyilvános kutak stb. építéséről volt szó. A tudományos közbeszédben mindezt a nyilvános terek deszekularizációjaként jellemzik. Ugyanakkor e létesítmények nem kizárólag vallási célt szolgálnak: a Szerb Köztársaság állampolgárai túlnyomó többségének kultúráját és identitását fejezik ki. Törvényben lenne szükséges szabályozni az ilyen létesítmények építését, figyelembe véve az állam semlegességét és a vallási szervezetek egyenlőségét. Ezzel egy időben, a városrendezési tervek készítésekor, az eljáró hatóságoknak nem kizárólag az egyházakról és a vallási közösségekről szóló törvény értelmében vett vallási építményeket kellene figyelembe venniük, hanem a vallási szimbólumokat és azok láthatóságát. Ebből kifolyólag a fent említett törvénybe a vallási épületek mellett célszerű lenne belefoglalni a vallási szimbólumokat.

Végezetül, de legfontosabbként felmerül annak kérdése, hogy a vallás vagy a hit nyilvános helyen történő kinyilvánítása alkotmányos-e? Pontosabban fogalmazva, hogy az olyan vallási szertartások, amelyek során vallási jelképeket használnak és nyilvános helyen vagy állami intézményekben celebrálnak, sértik-e az állam szekularitásának elvét? A választ a Szerb Köztársaság Alkotmánybírósága adta meg, amely kimondta, hogy a középületekben celebrált vallási szertartás az ezen intézmények szolgáltatásait igénybe vevő egyének igényeit szolgálják és nem ellentétesek az állam és az egyház szétválasztásának elvével. Meg kell azonban jegyezni, hogy sok közintézmény nem rendelkezik a működési szabályzatában annak lehetőségéről, hogy a szolgáltatásait igénybe vevő személy kérésére vallási szertartást celebráljanak. Jóllehet, ilyen kérés esetén lehetőség van közvetlenül a törvényre hivatkozni, az előadó szerint célszerű lenne ezen intézmények működési szabályzatában rögzíteni e lehetőséget annak érdekében, hogy a közintézmények szolgáltatásait igénybe vevő személyek minél nagyobb hányada legyen tisztában a jogaival, illetve e jogok gyakorlásának mikéntjével.

A Szerb Köztársaságban nincsenek hatályban olyan szabályok, amelyek expressis verbis tiltják a vallási szimbólumok használatát. Más európai országokkal ellentétben a Szerb Köztársaságban nincsenek olyan szabályok, amelyet korlátoznák egyes meghatározott ruhadarabok vagy szimbólumok viselését, amelyek a személy vallási hovatartozására engednek következtetni. Tekintve, hogy az európai országokban érvényben lévő tilalmak főleg a nem keresztény vallási kisebbségekre vonatkoznak, e különbözőség egyik oka valószínűleg a Szerbiában természetesnek vett vallási pluralizmus. A Szerb Köztársaság területén századok óta élnek vallási kisebbségek, amelyek jellemzően hasonló társadalmi és kulturális értékeket vallanak.

Jóllehet a szerb bíróságok előtt mindezidáig nem merült fel a vallási szimbólumok közszférában való használatának kérdése, a tudományos és közéleti vitákban rendszeresen felmerülő témának tekinthető. Legvégül az előadó kifejezte meggyőződését, miszerint „A lelkiismereti és vallásszabadságért” felelős kutatócsoport munkája a közéleti és tudományos vitákhoz való jelentős és színvonalas hozzájárulásnak tekinthető.

Részletek

Dátum:
április 22
Időpont:
19:00 - 20:30

Helyszín

Online előadás