8. A gyűlöletbeszéd, valamint a cyberbullying szabályozása a cseh jogrendben

Oldalszám:
175 - 200 oldal
Szerző:
Hojnyák Dávid - kutató, Mádl Ferenc Összehasonlító Jogi Intézet PhD-hallgató, Miskolci Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola tanársegéd, Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Jogtörténeti és Jogelméleti Intézet, Jogelméleti és Jogszociológiai Tanszék
Kiadás dátuma:
2023

Absztrakt

Amennyiben a gyűlöletbeszéd alkotmányos alapjait keressük a cseh jogrendben, azt találjuk, hogy az alkotmányos szabályozás expressis verbis nem tartalmaz rendelkezéseket e tárgykör vonatkozásában, ugyanakkor az alkotmányos rend részét képező Alapjogok és Alapvető Szabadságok Chartája (a továbbiakban: Charta) rögzíti, hogy a véleménynyilvánítás szabadságát és az információhoz való szabad hozzáférhetőséget, valamint azok terjesztésének jogát törvény korlátozhatja, ha az a demokratikus társadalomban szükséges mások jogainak és szabadságainak védelme, az állam biztonsága, a közbiztonság és közegészség, valamint a közerkölcs védelme érdekében.

Azt látjuk tehát, hogy a Charta egyfajta korlátozási záradékot rögzít, amely ezen alkotmányos
alapjogok korlátozását teszi lehetővé meghatározott körülmények fennállása esetén, ugyanakkor a korlátozás során figyelemmel kell lenni a jogszerűség, a szükségesség, valamint arányosság kritériumaira. Gyűlöletbeszédre vonatkozó rendelkezéseket a cseh jogi szabályozásban büntetőjogi kontextusban találunk, habár megjegyzendő, hogy a gyűlöletbeszéd kifejezést nem ismeri a cseh jog. A cseh Büntető törvénykönyv (40/2009. törvény, a továbbiakban: Btk.) részben a közrend elleni bűncselekményeket tartalmazó 10. fejezetében (ezen belül is az emberi együttélést zavaró bűncselekmények között), részben pedig az emberiesség és béke elleni bűncselekményeket, valamint a háborús bűncselekményeket tartalmazó 13. fejezetében (ezen belül is az emberiesség elleni bűncselekmények között) nevesíti azokat a tényállásokat, amelyek a téma szempontjából relevanciával bírnak. A Btk. tehát több, a gyűlöletbeszéd kategóriának megfelelő vagy azzal szoros tartalmi kapcsolatot mutató tényállást is rögzít, mely tényállásokat az alábbiakban röviden elemzünk.

Kulcsszavak: gyűlöletbeszéd, Csehország

DOI: https://doi.org/10.47079/2023.nz.gyuloletbeszed.10_8

Irodalomjegyzék:

Bartoň, M., Hejč, D. (2021) ‘Čl. 17 [Svoboda projevu a právo na informace]’ in Husseini,
F., Bartoň, M., Kokeš, M., Kopa, M. (szerk.) Listina základních práv a svobod. 1. kiadás.
Praha: C.H. Beck

Fremr, R. (2015) ‘Trestné činy proti lidské důstojnosti v sexuální oblasti’ in Draštík, A.
et al. (szerk.) Trestní zákoník: komentář. 1. kiadás. Praha: Wolters Kluwer

Herczeg, J. (2004) Meze svobody projevu. Praha: Orac

Holas, J. (2012) Trestné činy proti lidské důstojnosti v sexuální oblasti. Olomouc: Univerzita
Palackého v Olomouci

Maisner, M. (2015) ‘Snaha o zakázané těžení ze zdánlivé absence výslovné legislativní
úpravy a nebezpečná situace pro poskytovatele služeb informační společnosti’,
Bulletin advokacie [Online]. Elérhető: http://www.bulletin-advokacie.cz/snaha-ozakazane-tezeni-ze-zdanlive-absence-vyslovne-legislativni-upravy (Letöltve: 2022.
június 30.)

Nováková, H. (2010) Trestné činy narušující soužití lidí z hlediska nové právní úpravy. Brno:
Právnická fakulta Masarykovy univerzity, Katedra trestního práva

Parti, K. (2016) ‘A megfélemlítés (bullying) szabályozása Magyarországon és külföldön’,
In Medias Res, 5(1), 114–146. o.

Polčák, R. (2012) Internet a proměny práva. Praha: Auditorium s.r.o.

Šámal, P. (2012) Trestní zákoník: komentář. 2. kiadás. Praha: C.H. Beck

Ščerba, F. (2009) ‘Trestné činy proti důstojnosti v sexuální oblasti’ in Jelínek, J. (szerk.)
Trestní právo hmotné. 1. kiadás. Praha: Leges

Strakoš, J. (2021) ‘Šíření nenávisti na internetu a jeho trestní postihy (poznatky k
limitům českého přestupkového práva a úvahy nad nimi)’, Správní právo, 54(1)
[Online]. Elérhető: https://www.mvcr.cz/clanek/spravni-pravo-cislo-1-2021.aspx
(Letöltve: 2022. június 30.)

Telec, I. (2015) ‘Zakázané těžení a nebezpečná situace na elektronických úložištích dat’,
Bulletin advokacie, 2015/1–2, 19–29. [Online]. Elérhető: http://www.bulletin-advokacie.
cz/assets/zdroje/casopis/2015/BA_1-2_2015_web.pdf (Letöltve: 2022. június 30.)

Vištalová, A. (2021) Trestněprávní aspekty kyberšikany. Praha: Právnická fakulta Univerzita Karlova, Katedra trestního práva

Zichová, T. (2019) Odpovědnost poskytovatelů služeb informační společnosti za cizí obsah.
Brno: Právnická fakulta Masarykovy univerzity

Hivatkozások

    Kulcsszavak: