1. Bevezetés

Oldalszám:
13 - 22 oldal
Szerzők:
Visontai-Szabó Katalin - vezető kutató, Mádl Ferenc Összehasonlító Jogi Intézet
Benyusz Márta - főosztályvezető, Mádl Ferenc Összehasonlító Jogi Intézet PhD-hallgató, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar
Kiadás dátuma:
2023

Absztrakt

Az örökbefogadás intézménye szinte egyidős az emberiséggel, jelentősége, szerepe és szabályozása azonban jelentős átalakuláson ment keresztül a történelem során. Sokáig elsősorban a vagyon egyben tartása, illetve átörökítése volt a legfőbb szempont, később a szerepe eltolódott a házasságon kívül született gyermekek törvényesítésének irányába.

A XX. században a gyermektelen családok gyermek iránti vágyának kielégítése került a fókuszba, a XXI. században pedig már vitathatatlanul az egyik legjelentősebb gyermekvédelmi intézkedésnek számít, melynek célja, hogy segítséget nyújtson azon gyermekek számára, akik valamilyen okból kifolyólag – árvaságuk miatt, vagy, mert szüleik nem képesek nevelni őket, esetleg bántalmazás vagy elhanyagolás miatt ki kellett őket emelni a családjukból – nem nevelkedhetnek vérszerinti családjukban. Az örökbefogadás elsődleges célja napjainkban az, hogy ezek a gyermekek megkapják azt a gondoskodást, szeretetet és törődést, amelyre szükségük van és egy biztonságot nyújtó, óvó közegben nőhessenek fel. Ma már alaptétel, hogy az örökbefogadás célja a gyermek családhoz juttatása, nem pedig egy család gyermekhez juttatása.

Kulcsszavak: örökbefogadás, gyermekvédelem

DOI: https://doi.org/10.47079/2023.bmvszk.gyermek.8_1

Irodalomjegyzék:

Adoption and the Rights of the Children in Guatemala, 2000.; http://poundpuplegacy.
org/files/Guatemala-UNICEFILPECENG.pdf (2022. 08. 31.)

Az Európai Parlament állásfoglalása a guatemalai gyermekkereskedelemről. https://
eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/PDF/?uri=CELEX:52005IP0304&fro
m=EN (2022. 08. 31.)

Broadhurst, K. (2017) ‘State Intervention in Family Life in England. Safeguarding
children through proceedings and adoption’ in Burns, K., Pösö, T., Skivenes, M.,
(eds.) Child welfare removals by the state. A cross country analysis of decision making
systems, Oxford University Press.

Cantwell, N. (2017) The Sale of Cildren and Illegal Adoption. Den Haag: Colophon; https://
defenceforchildren.nl/media/1945/the-sale-of-children-and-illegal-adoption.pdf
(2022.08.31.)

Diósi, Á. (1998) ‘Esettanulmány a gyermekek mindenek felett álló érdekeiről’, Esély, 1998/4.
106–112. o. http://www.esely.org/kiadvanyok/1998_4/esettanulmany_agyermekek.
pdf (2022. 08. 31.)

Herczog, M. (2013) ‘Az újszülöttek és kisgyerekek elhagyásának okai és lehetséges
megelőzése Európában’, Családi Jog, 2013/3, 9–15. o.

Katonáné Pehr, E. (2020) ‘A gyermek érdeke az örökbefogadás új jogi környezetében.
A gyermekközpontú örökbefogadás követelménye’, Családi Jog, 2020/3, 1–8. o.

Marschalkó, L. (2013) ‘Az örökbefogadás és a gyermek legjobb érdeke’, Iustum Aequm
Salutare, 2013/2, 265–279. o.

Smith Rotabi, K., Bunkers, K. (2008) Intercountry Adoption Reform Based on the Hague
Convention on Intercountry Adoption: An Update on Guatemala in 2008; https://www.
hf.uni-koeln.de/data/lfeusa/File/SocMag/2008/November2008-Rotabi__Karen_
Smith__Bunkers__Kelley__Abada__Addis-Intercountry_Adoption_Reform
Based_on_the_Hague_Convention_on_Intercountry_Adoption.pdf (2022. 08. 31.)

Thoburn, J. (2021) ‘Adoption from care in England: learning from experience’ in Pösö,
T., Skivenes, M., Thoburn, J. (eds.) Adoption from Care – International Perspectives on
Children’s Rights. Family Preservation and State Intervention, Bristol University Press.

Hivatkozások

    Kulcsszavak: