3. A Covid-járvány uniós szintű kezelése –A hatáskörök hálójának elmélete

Oldalszám:
52 - 76 oldal
Szerző:
Marinkás György - vezető kutató, Mádl Ferenc Összehasonlító Jogi Intézet egyetemi docens, Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Európai és Nemzetközi Jogi Intézet
Kiadás dátuma:
2021

Absztrakt

Jelen fejezetben bemutatásra került, hogy bár az EU főszabály szerint nem rendelkezik hatáskörökkel az egészségügyi válságkezeléssel és a különleges jogrendi helyzettel kapcsolatosan – az elsősorban a tagállamok hatáskörébe tartozik az alapító szerződések alapján –, a koronavírus-járvány új megközelítésbe helyezte e szerződések rendelkezéseit. Az EU intézményei és szervei a kezdeti hezitálást követően ráébredtek, hogy a koronavírus-járvány okozta problémákat az egységes belső piac felől közelítve, illetve a hatásköröket hálóként szemlélve az EU-nak számtalan eszköz áll a rendelkezésére, hogy segítse a tagállamait annak érdekében, hogy a szükséges egészségügyi felszerelések eljussanak oda, ahol éppen a legnagyobb szükség van rá, valamint hogy a tagállamok megvédhessék a gazdaságukat az összeomlástól. E cél az áruk, a személyek és a szolgáltatások szabad mozgásának uniós szintű összehangolása – és adott esetben a tagállamoknak az alapszabadságok korlátozásához való jogainak megnyirbálása – révén érhető el. A zöld sávok rendszerének létrehozása, a fuvarozásban dolgozó munkavállalók kulcsfontosságúként történő elismerése és a mozgásuk lehető legkevesebb korlátozás mellett történő lehetővé tétele, valamint az egyes országok egységes színkód alapján történő besorolása mind e cél elérését segíti elő.

Kulcsszavak: Covid-járvány, különleges jogrend

DOI: https://doi.org/10.47079/2021.nzha.kulon.4_3

Irodalomjegyzék:

Alemanno, A., Stefan, O. A. (2014) ‘Openness at the Court of Justice of the European Union:
Toppling a Taboo’, Common Market Law Review, 51(1), 1–47. o.

Angyal, Z. (2011) Légiközlekedési jog az Európai Unióban. Budapest: HVG-ORAC

Bentzen, N. (2020) COVID-19 Foreign Inf luence Campaigns Europe and the Global Battle of
Narratives. EPRS, PE 649.367 – April 2020 [Online]. Elérhető: www.europarl.europa.eu/
RegData/etudes/BRIE/2020/649367/EPRS_BRI(2020)649367_EN.pdf (Letöltve: 2020.
október 20.)

Bodson, B. (2020) Rethinking EU Institutions’ Rules of Procedure af ter COVID-19 (European Policy Brief, No. 62, July 2020) [Online]. Elérhető: www.egmontinstitute.be/content/uploads/2020/07/epb-62-benjamin-bodson-final.pdf?type=pdf (Letöltve: 2020. október 20.)

Deb, P., Furceri, D., Ostry, J. D., Tawk, N. (2020) ‘The Economic Effects of COVID-19 Containment Measures’, IMF Working Papers, No. 20/158, 1–44. o.

Defeis, E. (2012) ‘Human Rights, The European Union, and the Treaty Route: from Maastricht
to Lisbon’, Fordham International Law Journal, 35(5), 1207–1230. o.

Dornfeld, L. (2020) ‘A koronavírus-járvány hatása a kiberbűnözésre’, In Medias Res, 2020/2,
193–204. o.

European Union Aviation Safety Agency (EASA) (2020) COVID-19 Aviation Health Safety Protocol
Operational Guidelines for the Management of Air Passengers and Aviation Personnel in Relation to the COVID-19 Pandemic. Issue No. 02 (Issue date: 30/06/2020) [Online]. Elérhető: www.easa.europa.eu/sites/default/files/dfu/EASA-ECDC_COVID-19_Operational%20guidelines%20for%20management%20of%20passengers_v2.pdf (Letöltve: 2020. november 14.)

FRA (2020) Coronavirus Pandemic in the EU – Fundamental Rights Implications. Bulletin #4 (30
June 2020) [Online]. Elérhető: https://fra.europa.eu/sites/default/files/fra_uploads/fra2020-coronavirus-pandemic-eu-bulletin-july_en.pdf (Letöltve: 2020. november 8.)

Herszenhorn, D. M., Wheaton, S. (2020) How Europe Failed the Coronavirus Test: Contagion’s
Spread Is a Story of Complacency, Overconfidence and Lack of Preparation [Online]. Elérhető:
www.politico.eu/article/coronavirus-europe-failed-the-test/ (Letöltve: 2020. október 20.)

Kelemen, R. (2019) ‘A különleges jogrend szabályozása az egyes alkotmányokban I. Általános
alapvetés, fogalmi elhatárolás’, Vélemények a Katonai Jog Világából, 2019/1, 1–12. o.

Kelemen, R. (2019) ‘Az Alaptörvény szükségállapot-szabályozásának kritikai áttekintése az egyes európai uniós tagállamok alkotmányainak figyelembevételével – Különös tekintettel a visegrádi államok alkotmányaira’ in Bartkó, R. (szerk.) A terrorizmus elleni küzdelem aktuális kérdései a XXI. században. 1. kiadás. Budapest: Gondolat

Kirst, N. (2020) How a Public Health Crisis Became an Aggravation of the Rule of Law Crisis in
the European Union [Online]. Elérhető: http://dcubrexitinstitute.eu/2020/04/how-a-publichealth-crisis-became-an-aggravation-of-the-rule-of-law-crisis-in-the-european-union/
(Letöltve: 2020. november 8.)

Kiss, B. (2010) ‘Az alapjogok korlátozása az Európai Unió nemzeti alkotmányaiban’, Acta
Universitatis Szegediensis: Acta Juridica et Politica, 73, 455–465. o.

Kommers, D. (2007) ’Germany: Balancing Rights and Duties’ in Goldsworthy, J. (szerk.)
Interpreting Constitutions: A Comparative Study. 1st Edition. Oxford: Oxford University
Press, 370. o.

Lee, J. (2020) ‘Note on COVID-19 and the Police Powers Doctrine: Assessing the Allowable
Scope of Regulatory Measures During a Pandemic’, Contemporary Asia Arbitration Journal,
13(1), 229–248. o.

Marinkás, Gy. (2018) ‘How Not to Build a Monetary Union? – The Structural Weaknesses of
the EMU in the Light of the 2008 Crisis and the Institutional Reforms for Their Correction’,
Hungarian Yearbook of International Law and European Law, 6, 437–471. o.

Marinkás, Gy. (2013) ‘Az emberi jogok védelmének fejlődése az Európai Unióban: az Unió
csatlakozása az Emberi Jogok Európai Egyezményéhez, valamint a joggyakorlat
fejlesztése a bíróságok részéről’, Miskolci Jogi Szemle, 8(1), 97–120. o.

Marinkás, Gy. (2020) ‘What If a New Crisis Comes? – In Other Words, Is the EMU Prepared
for Another Possible Financial Crisis?’ in Blažo, O., Mokrá, L., Máčaj, A. (szerk.) Právne
výzvy pre novú Európsku komisiu. Zborník z vedeckej konferencie organizovanej Univerzitou
Komenského v Bratislave, Právnickou fakultou dňa 6 a 7. februára 2020 v priestoroch Univerzity
Komenského v Bratislave. 1. kiadás. Bratislava: Univerzita Komenského

Marle, G. van (2020) Road Freight Industry Needs €75bn from the EU to Recover from Pandemic
[Online]. Elérhető: https://theloadstar.com/road-freight-industry-needs-e75bn-fromthe-ec-to-recover-from-pandemic/ (Letöltve: 2020. november 14.)

Meninno, R., Wolff, G. (2020) As the Coronavirus Spreads, Can the EU Af ford to Close Its Borders?
[Online]. Elérhető: https://voxeu.org/content/coronavirus-spreads-can-eu-afford-closeits-borders (Letöltve: 2020. december 13.)

Nicolás, E. S. (2020) EU Warning af ter Hungary Unilaterally Shuts Borders [Online]. Elérhető:
https://euobserver.com/coronavirus/149282 (Letöltve: 2020. november 14.)

Purnhagen, K. P., Flear, M. L., Hervey, T., Herwig, A., de Ruijter, A. (2020) ‘More Competences than You Knew? The Web of Health Competence for European Union Action in Response to the COVID-19 Outbreak’, European Journal of Risk Regulation, 11(2), 297–306. o.

Resperger, I. (2018) A válságkezelés és a hibrid hadviselés. 1. kiadás. Budapest: Dialóg Campus
Kiadó

Ságvári, Á. (2016) Különleges jogrenddel a terror ellen – kitekintés az európai gyakorlatra
[Online]. Elérhető: https://jog.tk.mta.hu/blog/2016/02/kulonleges-jogrenddel-aterror-ellen (Letöltve: 2019. december 9.)

Scazzieri, L. (2020) The EU Needs to Counter Italy’s Coronavirus-induced Euroscepticism
[Online]. Elérhető: www.cer.eu/in-the-press/eu-needs-counter-italys-coronavirusinduced-euroscepticism (Letöltve: 2020. október 20.)

Somssich Réka (2018) ‘Az előzetes döntéshozatali eljárás közel hat évtized távlatából’, Iustum
Aequum Salutare, 14(2), 39–55. o.

Tidey, A. (2020) COVID-19 Has ’Weakened’ the Case for the EU, Say Germans, French and Italians
[Online]. Elérhető: www.euronews.com/2020/05/26/Covid-19-has-weakened-the-casefor-the-eu-say-germans-french-and-italians (Letöltve: 2020. október 20.)

Till, Sz. (2019) ‘Különleges jogrend’ in Jakab, A., Fekete, B. (szerk.) Internetes Jogtudományi
Enciklopédia. Elérhető: http://ijoten.hu/szocikk/kulonleges-jogrend (Letöltve: 2020.
december 13.)

Townend, D., van de Pas, R., Bongers, L., Haque, S., Wouters, B., Pilot, E., Stahl, N.,

Schröder-Bäck, P., Shaw, D., Krafft, T. (2020) ‘What is the Role of the European Union
in the COVID-19 Pandemic?’, Medicine and Law, 39(2), 249–268. o.

Ungvári, Á., Hojnyák, D. (2020) ‘Az Európai Unió egyes tagállamainak koronavírusjárványra adott válasza, különös tekintettel a vizsgált államok által bevezetett különleges
jogrendi szabályozásra’, Miskolci Jogi Szemle, 15(1), 122–138. o.

Wanat, Z., Eder, F. (2020) Jourová: Brussels ‘Concerned’ by Polish, Hungarian Coronavirus
Measures [Online]. Elérhető: www.politico.eu/article/jourova-brussels-concerned-bypolish-hungarian-coronavirus-measures/ (Letöltve: 2020. november 8.)

Wojtyczka, I. (2020) Professor Tomasz Grzegorz Grosse Interviewed by Izabela Wojtyczka:
The Virus Will Change the EU, but Not How We Might Expect [Online]. Elérhető: https://
warsawinstitute.review/issue-2020/the-virus-will-change-the-eu-but-not-how-wemight-expect/ (Letöltve: 2020. október 21.)

Hivatkozások

    Kulcsszavak: