A Maribori Egyetem Jogi Kara kurzusvezetőjének, Prof. dr. sc. Aleš Ferčićnek a segítségével előadást tartottam „Az egyház és az állam kapcsolata Szlovéniában és a vallási szimbólumok közszférában való használata” címmel az elsőéves mesterszakos joghallgatóknak az „Alkotmányos és közigazgatási jog és az Európai Unió rendszere: válogatott témakörök” („Ustavno in upravno pravo ter sistem Evropske unike: izbrane teme”) elnevezésű kurzusának keretében.
Az előadás október 20-án került megtartásra 45 perc hosszúságban (melyből az előadás 35 perc volt és 10 perc a hallgatókkal folytatott vita). Az előadás bevezetőjében bemutattam a Közép-európai Professzori Hálózat 2021 keretében megvalósuló „A lelkiismereti és vallásszabadság Európában projekt”-et és a Mádl Ferenc Összehasonlító Jogi Intézetet.
Az előadás átfogó betekintést adott a szlovén állam és egyház kapcsolatának modelljéről, különös tekintettel a hitoktatásra és a vallási szimbólumok használatára. A szlovén társadalom nem jellemezhető különösebben multikulturális és heterogén társadalomként. Összehasonlítva több más európai országgal, a valóságban homogén társadalomnak tekinthető. A római katolikus vallás messze a legnagyobb vallás, amelynek a szlovén állampolgárok 60-80 %-a követője (amennyiben a keresztelést formai követelménynek tekintjük). Szlovénia más utat járt be, mint a korábbi jugoszláv tagköztársaságok, melyek mind az egyház és az állam elválasztása mellett döntöttek, de a legnagyobb vallási közösséghez (a katolikus egyház Horvátországban, a szerb ortodox egyház Szerbiában, az iszlám közösség Boszniában) való erős kötődés fenntartásával. Ezzel saját állam-egyház modellt alakítottak ki, amely (bár jogilag nem ilyenként van meghatározva) a híres francia laicitás modellhez hasonlítható. Nevezetesen a Szlovén Köztársaság 1991-es alkotmánya nem tartalmaz hivatkozást istenre vagy a vallásra. Az új demokratikus alkotmány 7. cikke meghatározta az egyházak és a vallási közösségek szerepét és kapcsolatukat az állammal. A 7. cikk az alábbi alapelveket rögzíti: az állam és a vallási közösségek elválasztása, a vallási közösségek egyenlősége, az egyházak és a vallási közösségek szabad működése (autonómiája) a jogrenden belül.
A vallási meggyőződés szabadsága szorosan kapcsolódik a véleménynyilvánítás szabadságához, melyet az alkotmány 39. cikke rögzít, mivel e szabadságjog – többek között – lehetővé teszi az egyéni vallási meggyőződés korlátlan kifejezését és emellett kapcsolódik a személyes méltósághoz és biztonsághoz való joghoz (34. cikk), a magánélethez és a személyiség védelméhez való joghoz (35. cikk) és a személyes adatok védelméhez (38. cikk). Az alkotmány semmiféle különös korlátozást nem tartalmaz a lelkiismereti szabadság vonatkozásában, ezáltal beemeli azon más emberi jogok és szabadságjogok közé, melyeket csak mások jogai korlátozhatnak (15/3 cikk). Vannak más megemlíthető alkotmányos rendelkezések, mint például az alkotmány 63. cikke, amely tiltja a vallási alapon történő diszkriminációra való uszítást, gyűlöletkeltést és intoleranciát. A 46. és 123. cikkek elismerik a vallási, filozófiai és humanitárius okból történő szolgálatmegtagadást. A 46. cikk kimondja, hogy a szolgálatmegtagadás azon, jogszabályban rögzített esetekben megengedett, amikor ez nem korlátozza mások jogait és szabadságát. Szükséges megemlíteni a 16. cikket is, amely biztosítja, hogy az állam még szükségállapotban sem függesztheti fel vagy korlátozhatja az egyházak szabad működését, az egyházak egyenlőségét és az államtól való elválasztását.
Az állam és egyház kapcsolatának szlovén modelljét az alkotmány 7. cikke rögzíti. A szlovén jogelmélet álláspontja szerint a vallási közösségek egyenlőségét, legalábbis 2000 első felének végéig, az állam a teljes egyházi szféra diszkriminációmentes működésének alapjaként értelmezte. Ez azt jelentette, hogy a különböző vallási közösségek a jog előtt egyenlők. A vallási közösségek elválnak az alkotmány 3. cikkében rögzített hatalommegosztás elve alapján működő hatalmi ágaktól és a szoros értelemben vett állami intézményektől. Ugyanakkor, mivel a hívők egyben szavazójoggal rendelkező állampolgárok, a vallási közösségek korlátozása ugyanúgy a 7. cikken alapul: a vallási közösségek nem szerveződhetnek politikai pártként és nem tevékenykedhetnek az állami intézményekben. Másrészt egyesek úgy gondolják, hogy Szlovénia a francia laicitás modellt alkalmazza, és az állam és egyház elválasztásának elve megteremti a világi államot. Ez azt jelenti, hogy az állam egyetlen egyházhoz sem kapcsolódhat, vagy hozhat előnyösebb vagy hátrányosabb helyzetbe, és nem foglalhat állást a vallásosság vagy a nem vallásosság mellett. Kaučić azt írta, hogy a szlovén jogelmélet és joggyakorlat alapján az állam és a vallási közösségek elválasztását főként a szigorú és következetes elválasztás elve alapján értelmezik, az állam és egyház erőteljesebb elválasztását alkalmazó államok példáját követve. Ez az álláspont nem az alkotmányos rendből következik, hanem ezen alkotmányos alapelv jogi és végrehajtási megvalósításából, és különösen az előző politikai rendszer hatásaiból.
Az állam és a vallási közösségek elválasztása és ebben az értelemben a szekularizáció és az állam semlegessége nem jelenti a társadalom kényszerű állam általi világiasítását vagy akár ateizmust, és nem eredményez elvilágiasodott közömbösséget, továbbá nem akadályozza meg az állam és a vallási közösségek közötti együttműködést, feltéve, ha az nem ellentétes a kettő elválasztásának alkotmányos alapelvével. Stress szerint a laikus állam (laična država) – természetéből fakadóan – nem vállal fel vallási szerepeket, ezért nem agresszív a vallással szemben, nem érzi magát fenyegetve a vallástól, így együttműködik a vallással, mivel ez hasznos az állampolgárok és a közjó számára.
A szlovén szerzők egyetértenek abban, hogy az alkotmány 7. cikke három alapelvet rögzít, melyek meghatározzák a vallási közösségek helyzetét Szlovéniában: az elválasztás elve, a vallási közösségek szabad működésének az elve és a vallási közösségek egyenlőségének alapelve. Ugyanakkor a vallásszabadságról szóló törvény az alkotmány 5. cikkével összhangban rögzíti az államnak a vallási közösségek identitásának tiszteletben tartására, a velük való folyamatos párbeszéd fenntartására és egyúttal az állandó együttműködés módozatainak fejlesztésére vonatkozó kötelezettségét. Az alkotmány 5. és 7. cikkeit vizsgálva, figyelemmel továbbá az alkotmány 41. cikkére, egyértelmű, hogy az alkotmány nem tartalmazza a vallás kizárását a közszférából, ahogy azt a korábbi jugoszláv és szlovén alkotmányok előírták. Erre tekintettel az alkotmány biztosítja a vallás szabad kifejezését, ideértve a hit nyilvános kifejezését (mint forum externum).
A vallásszabadságról szóló törvény hatása jelentős a szlovén állam-egyház modellre, mivel éles fordulatot jelentett mind a gyakorlat, mind a törvényhozás terén: a törvény elfogadása előtt Szlovéniát jogosan jellemezték úgy, mint amely Franciaország laicitás modelljét tükrözte és amely szigorúan ragaszkodik az állam semlegességéhez. A vallásszabadságról szóló törvény 2007-es elfogadása azonban gyakorlatilag egy másik állam-egyház modell, jelesül a kooperációs modell meghonosítását jelentette, amelyben az állam semlegessége nem tölthet be olyan meghatározó szerepet, mint az előző modell esetében. Mi több, az államnak egyenesen kötelessége az egyes vallási közösségekkel való együttműködés. Az állam már a törvény elfogadása előtt megállapodásokat kötött a vallási felekezetekkel – egészen pontosan hármat a 2000-es évek elején –, amely alapján az a megállapítás tehető, hogy Szlovénia esetében az állam-egyház kapcsolatok valójában soha nem a laicitás modelljét követték.
Mindezzel ellentétesen egy bizonyos terület szabályozása mégiscsak azt sugallja, hogy Szlovénia a laicitás modelljét követi. E terület a vallási oktatás. A legtöbb európai országban a vallási oktatás része a tantervnek. A vallási oktatás jellemzően egy külön felekezeti és egy nem felekezeti órából áll vagy valamely más képzésnek a része. Szlovénia egyike azon kevés európai országnak, amelynek közfenntartású iskolákban a hivatalos tantervnek nem része a hittanoktatás, helyette az általános iskola felsőbb osztályaiban az ún. vallások és etika (Varstva in etika) nevű szabadon választható (kötelező) tárgyat oktatják. Érdekességként lehet megjegyezni, hogy a nevelés és oktatás szervezetéről és finanszírozásáról szóló törvény értelmében a közfenntartású iskolákban és óvodákban tilos bármilyen vallásos és ezen felül bármilyen felekezeti tevékenység végzése. Egyes szerzők e tényre való tekintettel tesznek egyenlőségjelet a szlovén és a francia modell közé. Szlovéniában nem létezik a szó szoros értelmében (stricto sensu) vett vallási oktatás. Amint az fentebb említésre került, a szlovén állam-egyház kapcsolatok kialakítása során komoly hangsúlyt kapott az állam semlegessége és a választott modell hasonlított a laicitás francia modelljére. Ugyanakkor, amint az fentebb szintén kifejtésre került, e modell a gyakorlatban komoly átalakításra került a 2007-es vallásszabadságról szóló törvény révén, amely bizonyos értelemben a koordinációs modellt vezette be Szlovéniában. Emlékeztetni kell ezenfelül arra a tényre is, hogy az állam 2000-től kezdődően több vallási közösséggel is megállapodásokat kötött. Annak köszönhetően, hogy az állam semlegessége kimondottan hangsúlyos volt, különösen az 1990-es években, Szlovénia a közfenntartású iskolákban fenntartott vallásos oktatás kapcsán egy szigorú – Ivanc megnevezésében „ultra-szigorú” – attitűdöt honosított meg. Az egykori Jugoszlávia többi volt tagállamával ellentétben, Szlovénia nem vezette be újra – az 1951-52-es tanévben felfüggesztett – felekezeti vallásos oktatást 1991-et követően. Szlovénia a maga útját járta. A szlovén törvény tiltja a vallási tevékenység végzését az állami fenntartású iskolákban. Mindez azt jelenti, hogy tilos: 1. felekezeti vallási oktatást végezni a tanteremben, 2. tilos vallási felekezetek által kijelölt tananyag oktatása és a vallási felekezetek által delegált tanárok alkalmazása és 3. tilos vallási szertartások végzése. Az alkotmánybíróság az alkotmány 7. cikkére tekintettel, amely az állam semlegességét írja elő, a törvény által előírt tilalmat az alkotmánnyal összhangban állónak nyilvánította.
Amint az fentebb említésre került, az állam-egyház szlovén modellje a francia laicitás modelljéhez hasonlít és a 2007-es törvény elfogadásáig az állam semlegessége különösen hangsúlyos volt. Szlovénia ezért tartozik azon kevés európai ország közé, amelyek nem engedik meg a hittanoktatást a közfenntartású állami iskolákban. Az oktatási törvény szövegezéséből az következne, hogy a közfenntartású iskolákban minden vallási tevékenység tiltott, ugyanakkor a vallási szimbólumok viselése nem tiltott egyértelműen. Mindezek ellenére a szlovén akadémikusok által elfogadott általános konszenzus az, hogy a vallási jelképek viselése ellentétes az államnak a semlegesség megőrzésére irányuló kötelességével. Mindebből kiindulva az összes szlovéniai közintézmény kapcsán hasonló következtetést lehet levonni: azaz ebből a szempontból nézve Szlovéniában a közintézményekben tiltott a vallási szimbólumok viselése.
Ugyanakkor az államnak egyben az is kötelessége, hogy vallásos lelki szolgálatot biztosítson egy meghatározott helyzetben lévő, meghatározott személyi körnek (katonák, rendőrök, fogvatartottak, idősek és betegek). Mindez azt jelenti, hogy példának okáért a börtön egy helyisége átalakítható imahellyé. Szükségtelen hangsúlyozni, hogy mindez kivitelezhetetlen vallási szimbólumok elhelyezése nélkül. Mindebből következően az állam semlegessége nem jelenti a vallási szimbólumok megjelenítésének teljes tilalmát. Következésképpen az alkotmány 7. cikkével együtt olvasott 41. cikknek két lehetséges olvasata létezik. Az első értelmében Szlovénia egy laikus állam, amelyben az állam semlegessége meghatározó és a vallási szimbólumok közintézményekben való megjelenítése sérti e semlegességet, következésképpen tiltott. A másik értelmezés szerint, bár Szlovénia állam-egyház modellje meglehetősen szigorú, az államot és egyházat egymástól elválasztó modell, mindez nem jelenti azt, hogy a vallási szimbólumok megjelenítésének tilalma abszolút.
Talán időszerű újragondolni a vallásoktatás ügyét a szlovén iskolákban. E téren érdemes figyelembe venni Kodelja 1999-es javaslatát, miszerint szükséges, hogy legyenek kötelező és szabadon választható vallási és etikai tárgyak, valamint egyéb opciók az iskolai tantervben. Véleményem szerint a fentebb említett – vallási vonatkozású – témákat lehetetlen más tárgyakon (mint a történelem és a művészetek) keresztül bemutatni a diákoknak és tény, hogy Szlovéniában kevés diák választja a vallás és etika nevű tárgyat. Mindez azt jelenti, hogy a legtöbb diáknak nincs megfelelő tudása – többek között – a főbb világvallásokról, vallásos kultúrákról és a vallásszabadságról. Emiatt érvelek amellett, hogy egy ilyen – a fenti kérdéseket tárgyaló – kötelező tárgyat kellene bevezetni a szlovén közfenntartású iskolákban. A felekezeti alapon szervezett vallásoktatás talán túl nagy lépés lenne Szlovénia számára, azonban a vallási kultúra oktatásának hozzáadása az iskolai tantervhez üdvözlendő fejlemény lenne.
Véleményem szerint az esemény különösen sikeres volt és a diákok elégedettek voltak az órával és az előadással, továbbá megismerkedtek a Mádl Ferenc Összehasonlító Jogi Intézettel és az általa folytatott tevékenységgel.