2022. június 22-én a „Közép-európai Professzori Hálózat 2022” soron következő nemzetközi konferenciája került megrendezésre Budapesten, a Károli Gáspár Református Egyetemen, a Károlyi-Csekonics-palotában.
„Az állam- és nemzeti jelképek jogi védelme Közép-Európában” című esemény a Professzori Hálózat „A nemzeti szimbólumok alkotmányjogi védelme” című kutatócsoport első féléves munkájának eredményeit volt hivatott bemutatni, a kutatásban részt vevő professzorok elemző és összegző előadásain keresztül.
A „Közép-európai Professzori Hálózat 2022” kutatási projekt 2022. január 1-én kezdte meg tevékenységét az összehasonlító jog területén hét közép-európai ország (Csehország, Horvátország, Lengyelország, Magyarország, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia) szakértőinek aktív részvételével.
A rendezvényt a Károli Gáspár Református Egyetem rektor helyettese, Szuchy Róbert nyitotta meg, majd ezt követően a konferencia nyitó részében részt vett a Miskolci Egyetem Közép-európai Akadémia főigazgatója, Dr. Zombory Katarzyna, valamint a Zágrábi Egyetem professzora, Dalibor Čepulo.
A konferenciát a Miskolci Egyetem Közép-európai Akadémia, Károli Gáspár Református Egyetem, a Mádl Ferenc Összehasonlító Jogi Intézet, a Magyar Összehasonlító Jogi Egyesület, valamint a Közép–európai Összehasonlító Jogi Szövetség szervezte.
A konferencia programja:
![](https://mfi.gov.hu/wp-content/uploads/conference-programme-0622-page-001-1-724x1024.jpg)
![](https://mfi.gov.hu/wp-content/uploads/conference-programme-0622-page-002-1-724x1024.jpg)
Az eseményen készült fényképek:
![](https://mfi.gov.hu/wp-content/uploads/dsc04378-1572x1050-1-1024x684.jpg)
![](https://mfi.gov.hu/wp-content/uploads/dsc04248-1572x1050-1-1024x684.jpg)
![](https://mfi.gov.hu/wp-content/uploads/dsc04260-1572x1050-1-1024x684.jpg)
![](https://mfi.gov.hu/wp-content/uploads/dsc04276-1572x1050-1-1024x684.jpg)
![](https://mfi.gov.hu/wp-content/uploads/dsc04297-1572x1050-1-1024x684.jpg)
![](https://mfi.gov.hu/wp-content/uploads/dsc04305-1572x1050-1-1024x684.jpg)
![](https://mfi.gov.hu/wp-content/uploads/dsc04319-1572x1050-1-1024x684.jpg)
![](https://mfi.gov.hu/wp-content/uploads/dsc04362-1572x1050-1-1024x684.jpg)
![](https://mfi.gov.hu/wp-content/uploads/dsc04367-1572x1050-1-1024x684.jpg)
![](https://mfi.gov.hu/wp-content/uploads/dsc04104-1680x951-1-1024x580.jpg)