A konferencia a Közép-európai Professzori Hálózat 2021 részeként, a Mádl Ferenc Összehasonlító Jogi Intézet együttműködésével került megrendezésre.
A webinárium azokra a kérdésekre reflektált, amelyek a COVID-19 járvány következtében merültek fel a lelkiismereti- és vallásszabadsággal kapcsolatban, illetve arra, hogy ez milyen módon befolyásolja a már meglévő szabályozást világszerte. A pandémia vonatkozó jogi vetületén túl az előadók átfogó képet nyújtottak a helyzetről, fontos szociológiai és politikai dimenziók vizsgálatán keresztül. Az előadók a Pázmány Péter Katolikus Egyetemről (Magyarország), illetve a University of Toledo-ról (USA) érkeztek.
Program:
Lee J. Strang (University of Toledo, USA): Az amerikai vallásszabadságról szóló törvény bizonytalan helyzete
Schanda Balázs (Pázmány Péter Katolikus Egyetem): Vallásszabadság pandémia idején – Különleges helyzet-e ez?
Csink Lóránt (Pázmány Péter Katolikus Egyetem): A lelkiismereti szabadság pandémia idején – Milyen kérdéseket vet fel az oltás?
Felkért hozzászóló: Sabjanics István (Pázmány Péter Katolikus Egyetem)
Moderátor: Suri Noémi (Pázmány Péter Katolikus Egyetem)
Az első előadást, „Az amerikai vallásszabadságról szóló törvény bizonytalan helyzete” címmel Lee J. Strang tartotta. Először Strang professzor röviden ismertette a vallásszabadság Egyesült Államok-beli helyzetét, eredetét és kiemelte, hogy a vallásszabadságról szóló törvény egy relatíve szilárd, de „sovány” vallási pluralizmus eredménye. Míg a korai protestánsok eltérő nézeteket vallottak a teológiai kérdések tekintetében, az élet más kérdéseiről meglehetősen hasonló állásponton voltak. Az előadás alaptétele az volt, hogy a 20. században fokozódó vallási pluralizmus nyomást gyakorolt a vallásszabadság védelmére, különösen a nem vallásos emberek számának növekedése miatt, akik szerint a vallás ártalmas és szabályozásra szorul. Strang professzor az 1972-es Wisconsin k. Yoder ügyet, amelyben az Amish gyermekeket felmentették a 8. évfolyam fölötti kötelező oktatás alól, a vallásszabadság védelme kiemelkedő esetének minősítette és párhuzamba állította az 1990-es Smith k. Employment Division üggyel, amely a vallásszabadság védelmének jelenlegi szintjét alapozta meg. A Smith ügyben hozott döntés értelmében ez a védelem kizárólag a vallási közösségeket illeti meg vallásos tevékenységekkel összefüggő szabályokkal szemben, de a semleges szabályozással szemben nem alkalmazható. A döntés alapjául szolgáló kérdés szerint, a „vallásos tevékenység” fogalmának egyre tágabb értelmezése miatt szükséges volt annak megelőzése, hogy a vallás gyakorlása egyfajta kiskapu legyen a mindenkire vonatkozó szabályozás alól. Strang professzor azonban hangsúlyozta, hogy a Legfelsőbb Bíróság számos bírája a vallást indokoltan értékesnek és védelemre érdemesnek tartja, amely akár meg is változtathatja a Smith ügyben hozott döntés szigorú védelmi szintjét. Előadásának utolsó részében a professzor arra világított rá, hogy a COVID-korlátozások hogyan teremthetnek lehetőséget ezen cél elérésére és ismertetett néhány már elérhető ügyet is, így a Roman Catholic Diocese of Brooklyn k. Cuomo ügyet.
A következő előadást, a „Vallásszabadság pandémia idején – Különleges helyzet-e ez?” címmel Schanda Balázs professzor tartotta, amely a koronavírussal kapcsolatos, vallásgyakorlást korlátozó magyar szabályokat állította középpontba. Schanda professzor emlékeztette a hallgatóságot arra, hogy egy világjárvány elkerülhetetlenül lehetőséget és szükséget teremt kivételekre és mentességekre. A kérdés, hogy ki profitálhat ezekből az előnyökből, kiemelten fontos. A vírus három hullámának Magyarországra gyakorolt hatását összehasonlítva megállapíthatjuk, hogy az első sokkal szigorúbb szabályokat eredményezett, mint a másik kettő. Mindent összevetve a korlátozásokat relatíve egyszerűnek és alig változónak találhatjuk, amely megkönnyíti betartásukat. A vallásszabadsággal kapcsolatban a kormány a vallási közösségek számára egyfajta önállóságot biztosított arra vonatkozóan, hogy megfelelő megoldásokat dolgozzanak ki a vírus terjedésének megakadályozására. Ez nem volt egy könnyen tartható álláspont, hiszen a korábbi alkotmánnyal ellentétben az Alaptörvény megengedi a vallásszabadság korlátozását szükségállapot esetén. Ez a felfogás azonban lehetővé tette a vallási közösségek számára, hogy némileg eltérő megoldásokat nyújtsanak a vírus hatásának megtörésére, úgy, hogy minden szabályozás illeszkedett a kormány által megszabott keretek közé. Ez a preferenciát nyújtó hozzáállás többféle lehetséges okra vezethető vissza. A vallásos jellegű összejövetelek többnyire kisebb területről gyűjtik össze az embereket, mint egy sportesemény vagy egy koncert, így a vírus terjedésének lehetősége is kisebb. Mi több, a történeti jellegű egyházak általában hasonló történelmi tapasztalatok birtokában vannak és ezért képesek gyorsan bevezetni a megfelelő korlátozásokat. Egy lehetséges másik ok az állam és a vallási közösségek hosszú időre visszanyúló együttműködő kapcsolata. Schanda professzor kiemelte, hogy egy ilyen kivételes helyzetben az is feltételezhető lehet, hogy nem találunk megfelelő racionális indokot: a COVID-szabályokat nehéz jogi szemszögből vizsgálni, s mindegyik rendelkezés szükségességét és arányosságát megfelelő súllyal figyelembe venni és ezeket inkább holisztikusan kell vizsgálni, hogy a pandémiáról a jövőre nézve vonhassunk le következtetéseket.
„A lelkiismereti szabadság pandémia idején – Milyen kérdéseket vet fel az oltás?” című előadásában Csink Lóránt professzor azokat a sajátos kérdéseket vizsgálta, amelyeket a COVID-védőoltás vet fel a lelkiismereti szabadság kapcsán. Rámutatott arra, hogy Magyarországon míg az oltásokról szóló nyilvános vita aligha nyugszik racionális érvelésen, a tény, hogy valaki megkapta-e az oltást vagy nem, rendkívül nagy hatással van az illető társadalmi életére. A COVID-oltás alkotmányjogi vetületű kérdéseket is felvet. Míg a kötelező védőoltás világszerte a legtöbb jogrend szerint alkotmányos, addig – a szezonális influenzaoltásokhoz hasonlóan – a COVID-oltás gyakorlatilag egyik országban sem kötelező. Magyarországon azonban számos korlátozás vonatkozik arra, aki nem kapta meg az oltást, így az félig-meddig kötelezőnek tekinthető. Megállapíthatjuk továbbá azt is, hogy ezen, „részben kötelező” oltás visszautasításának jóval súlyosabb gyakorlati következményei lehetnek, mint egy kötelező oltás elmaradásának. Ezen a ponton az előadásban a magyar Alkotmánybíróság egy 2007-es döntése került elemzésre, amelyben a vizsgálat tárgya a kötelező védőoltás alkotmányossága volt, különös figyelemmel az „összehasonlító teherpróbára”. Ez a teszt bizonyos kritériumokat állított fel arra az esetre, amikor a lelkiismereti szabadsággal összefüggő mentességre van szükség az általánosan alkalmazandó szabályok alól. Csink professzor összevetette az ügyben tett megállapításokat a jelenlegi helyzettel, amelynek során arra a következtetésre jutott, hogy a COVID-oltás szabályozásának alkotmányossága kapcsán még számos kérdés vár megválaszolásra a jogtudomány részéről. A lelkiismereti szabadságot tiszteletben kell tartani és az egyéni meggyőződések közötti különbségeket el kell fogadni, így egy racionális vita lenne a legjobb az emberek meggyőzésére. Jóllehet, a kötelező védőoltás bevezetése is valószínűleg alkotmányos lenne, ez társadalmilag veszélyes is lehet, mert sokak nincsenek meggyőződve arról, hogy a vakcina valóban hatásos lenne. A „részben kötelező” szabályozás esetén a szolgáltatásokhoz való hozzáférés az egészség megőrzéséhez kell, hogy kapcsolódjon és nem az oltáshoz: a jognak tehát alternatív megoldásokat kell elfogadnia ennek bizonyítására, a szükségesség és arányosság tesztjével összhangban.
A felkért hozzászóló Sabjanics István volt, aki a lelkiismereti- és vallásszabadság nemzetközi jogi kereteit vázolta fel, különös hangsúlyt fektetve az afrikai regionális emberi jogi mechanizmusokra és Dél-Afrikára. Az előadó kifejtette, hogy más regionális emberi jogi egyezményekkel ellentétben az Emberek és Népek Jogainak Afrikai Chartája 8. cikkében előírt közrendi klauzula szerint a tagállamok korlátozhatják a lelkiismereti- és vallásszabadságot a nemzeti jogra hivatkozással. Következésképpen az afrikai regionális emberi jogi rezsim tágabb mozgásteret ad a tagállamok számára a nemzeti politikák alakítására, az emberi jogok védelmének hátrányára. Ezen keretrendszer gyakorlati működésének szemléltetésére kiváló példa Dél-Afrika. A kötelező COVID-oltás kérdése az egyik legvitatottabb kérdés, jogi és hagyományos kulturális érvekkel mindkét oldalon. Az apartheid tragikus tapasztalatának következtében számos dél-afrikai gyanakodva tekint a kötelező kormányzati rendelkezésekre, amely rendkívül megnehezíti az oltás kötelezővé tételét. Egy másik megoldás lehet, ha a munkáltatók számára engedélyezik azt, hogy munkavállalóiktól oltási igazolást kérjenek, bár ez a módszer a munkáltatók részéről is ellenállást válthat ki, ráadásul aránytalannak is tekinthető. Jóllehet, az egészségügyi dolgozók oltása a lelkiismereti szabadság miatt ellenállást váltott ki a katolikus egyház tagjai részéről, politikai befolyásuk csekélynek mondható. Másrészt egy különleges indok lehet a kötelező oltás mellett az „Ubuntu”-elv, egy speciális dél-afrikai koncepció, amely szerint az egyéneknek olymódon kell viselkedniük, amely a társadalom egészére nézve előnyös. A korábbi dél-afrikai joggyakorlat ezen az elven alapult például a beteg akaratával ellentétes kötelező tuberkulózis-kezelés elrendelése esetében. Mindazonáltal az előadó kiemelte, hogy a nemzetközi egészségügyi szabályozás figyelembe nem vétele és az oltóanyagok terjesztését gátoló korrupció még nagyobb problémákhoz vezethet az országban, mint a kötelező védőoltás kérdése.
Az előadásokat vita követte, amely két fő kérdést vizsgált. Egyrészt az európai jogrendszerek szerinti vallási közösségek közötti megkülönböztetést vagy megkülönböztetés hiányát és az amerikai vallási törvényt vitatták meg. Másrészt pedig a tudóstársadalom és a politikai döntéshozók felelőssége került szóba a covidhoz kapcsolódó szigorításokkal és szabályozásokkal összefüggésben.
A konferencián készült videók: