A Mádl Ferenc Összehasonlító Jogi Intézet névadója, a rendszerváltoztatás utáni szabad Magyarország második köztársasági elnöke, kiemelkedő tudású és nemzetközi tekintélyű jogtudós, akadémikus, a magyar jogösszehasonlítás emblematikus alakja előtt tisztelegve 2021-ben Magyarország Kormánya támogatásával dokumentumfilmet készíttetett Mádl Ferenc közéleti és jogtudósi életútjáról.
A dokumentumfilm ünnepélyes bemutatójának fővédnöke Áder János köztársasági elnök úr volt.
A filmbemutató a Magyar Tudományos Akadémiával közös szervezésben, Mádl Ferenc életművéhez méltó helyszínen, a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében került megrendezésre 2022. március 28-án, hétfőn.
Az ünnepélyes filmbemutató alkalmával emlékbeszédet mondott Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, illetve köszöntő beszédet tartott Martonyi János, a Mádl Ferenc Emlékbizottság elnöke, volt külügyminiszter.
A konferencia programja:

Fotók: Magyar László
Mádl Ferenc – A nemzet elnöke /dokumentumfilm/:
A konferencián készült videók:
A konferencián készült fényképek:













