A Mádl Ferenc Összehasonlító Jogi Intézet megalakulásának 5. évfordulója alkalmából ünnepi konferenciára került sor 2024. május 30-án az Igazságügyi Minisztérium Könyvtárszobájában.
A rendezvényen nyitóbeszédet mondott Dr. Tóth Zoltán, az Igazságügyi Minisztérium jogalkotásért felelős államtitkára, Prof. Dr. Trócsányi László, a Mádl Ferenc Összehasonlító Jogi Intézet tiszteletbeli elnöke, és Prof. Dr. Szilágyi János Ede, a Mádl Ferenc Összehasonlító Jogi Intézet hivatalvezetője.
Az esemény során szakmai előadásokra is sor került. Dr. Domaniczky Endre vezető kutató „Jogtörténet a gyakorlatban: a Mádl-hagyaték feltárása és feldolgozása” című előadása után a Mádl Ferenc Összehasonlító Jogi Intézet főosztályvezetőinek – dr. Traser Julianna Sárának (Nemzetközi és Uniós Jogi Kutatási Főosztály), Görhöny Szilviának (Tudományszervezési Főosztály), Prof. Dr. Nagy Zoltánnak (Közjogi Kutatási Főosztály) és Prof. Dr. Veress Emődnek (Magánjogi Kutatási Főosztály) – az előadását hallgathattuk meg az elmúlt évek munkájáról és eredményeiről.
Az eseményen bemutatott emlékfilm az elmúlt 5 évről:
Az eseményen készült fényképek:
![](https://mfi.gov.hu/wp-content/uploads/mfi-240530-20-1-1024x683.jpg)
![](https://mfi.gov.hu/wp-content/uploads/mfi-240530-25-1024x683.jpg)
![](https://mfi.gov.hu/wp-content/uploads/mfi-240530-27-1024x683.jpg)
![](https://mfi.gov.hu/wp-content/uploads/mfi-240530-34-1024x683.jpg)
![](https://mfi.gov.hu/wp-content/uploads/mfi-240530-38-1024x683.jpg)
![](https://mfi.gov.hu/wp-content/uploads/mfi-240530-49-1024x683.jpg)
![](https://mfi.gov.hu/wp-content/uploads/mfi-240530-57-1024x683.jpg)
![](https://mfi.gov.hu/wp-content/uploads/mfi-240530-62-1024x683.jpg)
![](https://mfi.gov.hu/wp-content/uploads/mfi-240530-65-1024x683.jpg)
![](https://mfi.gov.hu/wp-content/uploads/mfi-240530-66-1024x683.jpg)
![](https://mfi.gov.hu/wp-content/uploads/mfi-240530-72-1024x683.jpg)
![](https://mfi.gov.hu/wp-content/uploads/mfi-240530-73-1024x683.jpg)
![](https://mfi.gov.hu/wp-content/uploads/mfi-240530-74-1024x683.jpg)
![](https://mfi.gov.hu/wp-content/uploads/mfi-240530-76-1024x683.jpg)
![](https://mfi.gov.hu/wp-content/uploads/mfi-240530-83-1024x684.jpg)
![](https://mfi.gov.hu/wp-content/uploads/mfi-240530-84-1024x683.jpg)
![](https://mfi.gov.hu/wp-content/uploads/mfi-240530-91-1024x683.jpg)