A rendezvényt a Mádl Ferenc Összehasonlító Jogi Intézet koordinálásával, a “Közép-európai Professzori Hálózat 2021” keretében rendezték meg.
A disszeminációs rendezvény a Közép-Európai Professzori Hálózat szervezésében valósult meg.
Helyszín – Adam Mickiewicz Egyetem Pedagógiai Tanulmányok Karának Nagyterme, Lengyelország, Poznan, Szamarzewskiego utca 89 sz.
Rendezvény típusa – előadás a kari diákok számára a fenti helyszínen. A rendezvénnyel kapcsolatos információk három hétig az Egyetem weboldalán elérhetők voltak.
Összefoglaló
A találkozó célja az volt, hogy bemutassa a nevelőszülőség és az örökbefogadás jellemző vonásait, és rámutasson, hogy – bár a közvélemény gyakran összekeveri és tévesen értelmezi őket – jogi szempontból a gyermekek feletti gondoskodás két különböző formáját képezik. A helyes alkalmazásukhoz szükséges, hogy világos képet kapjunk a kettő közötti különbségtételről.
Mindkét intézmény változásokon megy keresztül; ezért felvázolták e változások fő irányait, és megmutatták, hogy az átalakulások milyen mértékben teszik lehetővé az intézmények lényegének megőrzését, és milyen mértékben vezetnek az intézmények új identitásának kialakulásához.
Az identitás magában foglalja a közös jellemzők tudatosítását és az egység érzését, valamint azt, hogy az ember mások és saját maga számára bizonyítja, hogy a társadalmi valóság bizonyos jellemzőivel azonosul. Ebben az előadásban az identitást olyan jellemzők összességeként értelmeztük, amelyek lehetővé teszik a nevelőszülői gondoskodás (a nevelőszülői családra összpontosítva) vagy az örökbefogadó család azonosítását, valamint olyan jogi formális kritériumok összességeként, amelyeknek teljesülniük kell ahhoz, hogy akár nevelőszülői családot, akár örökbefogadó családot lehessen létrehozni.
Az identitás fennmaradása nem zárja ki az evolúció vagy a módosítás lehetőségét. Az olyan érzékeny és komoly intézmények esetében azonban, mint a nevelőszülőség és az örökbefogadás, az új ötletek és az intézmények reformja iránti túlzott lelkesedést vissza kell fogni. Nem szabad minden változtatást, különösen nem jogi változtatásokat bevezetni; mindegyiknek rendelkeznie kell valamilyen axiológiai, társadalmi vagy demográfiai indoklással, és valamilyen értékrendből kell erednie.
A nevelőszülői gondozás és az örökbefogadás közötti legfőbb hasonlóság abban a tényben érhető tetten, hogy mindkét intézményt akkor veszik figyelembe, amikor a gyermeket otthonától és családjától el kell távolítani, és családon kívüli gondozásba kell helyezni. Ugyanakkor más-más társadalmi problémákra adnak választ, ezért eltérő jogi keretekkel rendelkeznek.
A nevelőszülői intézmények meghatározásakor a következő jellemzőket kell megemlíteni:
- Időbeli jelleg – a gyermeket egy ideig (a családi válsághelyzet megoldódásáig) nevelőszülőknél helyezik el, majd a nevelőszülőknél való tartózkodást meg kell szüntetni.
- Gyenge jogi kapcsolat a nevelőszülői intézmény és a gyámolt/nevelt gyermek között.
- Formák: intézményi (nevelőotthon/nevelőszülői otthon) és családi (nevelőszülői család, kis nevelőszülői otthon)
- A nevelőszülői ellátás professzionalizálódása és specializálódása (hivatásos nevelőszülői családok, beleértve a reszocializációs családokat, sürgősségi ellátás, terápiás, kiskorú anyák számára)
- A gyermek nevelőszülőknél történő elhelyezése a bíróságok szülői felügyeleti jogkörbe való beavatkozása révén
- Állami felügyelet a nevelőcsaládok és nevelőintézetek létrehozása és működése felett
- A nevelőszülői rendszer és mechanizmus alapjául szolgáló elsődleges filozófiai elv a szubszidiaritás.
Az 1999-ben elindított nevelőszülői gondozás fejlődésének fő iránya a családból kiemelt gyermekek nagykorúságukig tartó nevelőszülői gondozásban tartásától, ami a családok támogatásának hiányával párosul, egy olyan nevelőszülői rendszer kiépítéséig, amely a gondozott családja felé kiegészítő jellegű, és a gondozott családba való visszailleszkedésére irányul.
A lengyelországi nevelőszülői gondozás fő hátrányai közé tartozik a nevelőszülői család kvázi örökbefogadói mentalitása, a szociális munkások hiánya, a nevelt gyermek biológiai családjával szembeni általános vonakodás, valamint a helyi közigazgatás nyomása az örökbefogadás előmozdítása érdekében.
Ami az örökbefogadás azonosságát illeti, a római kor óta a természetes kapcsolatokat hivatott utánozni – a gyermek az örökbefogadó család törvényes gyermekévé válik; tehát e feltevés szerint az örökbefogadásnak “örökké” kell tartania (feloldhatatlannak kell lennie).
Ezért csak gyermeket lehet örökbe fogadni, és csakis a javát szolgálhatja az örökbefogadás. Az örökbefogadás legfőbb feltétele, hogy a biológiai szülők egyike sem gyakorol jogi felügyeletet a gyermek felett (vagy meghaltak, vagy megfosztották őket a szülői felügyeleti joguktól, vagy lemondtak a gyermekhez való jogukról).
Az örökbefogadó szülőjelölteknek képesnek kell lenniük arra, hogy a gyermek számára a gyermek szempontjából a modellhez közeli nevelési körülményeket biztosítsanak.
Az 1990-es évekig az örökbefogadás uralkodó megközelítése az örökbefogadási titoktartás elvét követte. Azóta sok minden megváltozott az emberi jogok felfogásának hatására, különösen az, hogy minden gyermeknek joga van megismerni a gyökereit. E jognak az örökbefogadó család által tanúsított tiszteletben tartása magában foglalja annak lehetőségét, hogy az örökbefogadó család életében megjelenhet a biológiai család.
A mesterséges nemzés lehetővé teszi a szülőség megtapasztalását szinte a kezdetektől (in vitro) és a gyermekre vágyó szülők sejtjeiből fogant gyermek születésétől (béranyaság). Ez kizárja az örökbefogadás lehetőségét azok számára, akik genetikai értelemben is a kezdetektől fogva szeretnék megélni a szülői létet. Az örökbefogadás továbbra is lehetőség marad azok számára, akik etikai okokból elutasítják a mesterséges megtermékenyítést.
Egyre több országban engedélyezik az azonos nemű párok számára az örökbefogadást. Ez a megközelítés azt a nézetet támogatja, amely szerint az örökbefogadásnak először a felnőtt emberek meghatározott csoportjai szükségleteinek kielégítését kell szolgálnia, és csak azután az örökbefogadott gyermek javát. A gyermek javának elve, amely a 20. század végéig az állami örökbefogadási törvényhozás és a huszadik századi nemzetközi egyezmények alapját képezte, háttérbe szorult.
Ami a nevelőszülőséget és az örökbefogadást illeti, ezek sajátosságai sok segítséget igényelnek olyan területekről, mint a pszichológia, a pedagógia és a szociális munka. Amikor jogi keretet adunk ezeknek az intézményeknek, figyelembe kell venni, hogy a gyermekek hogyan élik meg a családtól való távolmaradásukat, hogyan viszonyulnak az örökbefogadó vagy nevelőszülők az örökbefogadáshoz vagy a nevelt gyermek befogadásához, illetve hogyan érinti az elválás az örökbefogadott gyermek biológiai szüleit.