Az Igazságügyi Minisztérium és a Mádl Ferenc Összehasonlító Jogi Intézet nagy jelentőségű nemzetközi konferenciát szervezett 2021. június 21-én az Európa jövőjéről szóló konferencia keretében, amelynek címe: „Párbeszéd Európa jövőjéről: a Digitális Európai Unió felépítése”.

A konferencia három tematikus panelbeszélgetésből állt:
Más szakértők mellett az első „Digitalizáció és szuverenitás: hogyan lehet egyensúlyba hozni mindkettő jogos érdekét” panelen Varga Judit igazságügyi miniszter (HU), Mariya Gabriel uniós biztos és Ana Paula Zacarias államtitkár vett részt.
A második panelen a gazdasági világ szakemberei vitatták meg az európai versenyképesség jövőjét. A harmadik, utolsó panelbeszélgetés a „Digitalizáció és az európai polgárok: hogyan lehet biztosítani az etikai átmenetet?” témakör volt, elsősorban az akadémiai szférából érkező előadókkal.
Az eseménnyel kapcsolatban a közelmúltban Magyarország két nagy jelentőségű online konferenciát is szervezett az Európa Jövőjéről szóló konferenciához kapcsolódóan, amelyek közül az egyik „Kulcsfontosságú megbeszélés az Európa jövőjével foglalkozó konferenciához” címmel 2020. június 25-én zajlott, a másik pedig „Párbeszéd Európa jövőjéről: Hogyan lehet egy hatékonyabb és valóban erősebb Uniót felépíteni” címmel, 2020. szeptember 21-én Dubravka Šuica és Antonio Tajani főelőadók részvételével került megrendezésre.
Az esemény programja:
programme-21-june-2021-20210604im-mfi
A konferencián készült fotók:







Képek forrása: Neubauer Sándor (IM sajtó)
A konferencián készült videók, első panel: Digitalizáció és szuverenitás: hogyan lehet egyensúlyba hozni mindkettő jogos érdekét?
A konferencián készült videók, második panel: Digitalizáció és vállalkozások: az európai versenyképesség jövője?
A konferencián készült videók, harmadik panel: Digitalizáció és az európai polgárok: hogyan lehet biztosítani az etikai átmenetet?