5. A különleges jogrend fejlődése Magyarországon a kilencedik Alaptörvény-módosítás tükrében

Oldalszám:
122 - 148 oldal
Szerző:
Horváth Attila - vezető kutató, Mádl Ferenc Összehasonlító Jogi Intézet egyetemi docens, Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar, Alkotmányjogi és Összehasonlító Közjogi Tanszék
Kiadás dátuma:
2021

Absztrakt

A 2012. január 1-jén hatályba lépő Alaptörvény egyik legmarkánsabb újítása a különleges jogrend újraszabályozása volt. A tárgykör új alapokra helyezése – formai szempontból – egyrészt terminológiai változásokat hozott, másrészt érintette a különleges jogrendi szabályok alaptörvényi elhelyezkedését, harmadrészt pedig jelentősen módosult ezen rendelkezések súlya.

Az Alaptörvény természetesen tartalmi változásokat is hozott, bár ezek közel sem voltak olyan látványosak, mint a formai újítások. A következőkben ezeket a módosításokat vesszük számba. (Tekintve, hogy a különleges jogrendre irányuló alkotmányos szabályozás számos korábbi elemzés tárgya volt már, nem az egyes különleges jogrendek átfogó bemutatására vállalkozunk, hanem a változásokat kívánjuk felvázolni.

Kulcsszavak: különleges jogrend, Alaptörvény-módosítás

DOI: https://doi.org/10.47079/2021.nzha.kulon.4_5

Irodalomjegyzék:

Csink, L. (2017) ‘Mikor legyen a jogrend különleges?’, Iustum Aequum Salutare, 13(4), 7–16. o.

Farkas, Á. (2015) ‘Az állam fegyveres védelmi rendszerének kérdései a kortárs fenyegetések
tükrében’, Katonai Jogi és Hadijogi Szemle, 3(1), 5–51. o.

Farkas, Á. (2016a) ‘Magyarország katonai védelmének polgári evolúciója és alkotmányos
alapvonalai’ in Farkas, Á., Kádár, P. (szerk.) Magyarország katonai védelmének közjogi alapjai. 1. kiadás. Budapest: Zrínyi Kiadó

Farkas, Á. (2016b) ‘Gondolatok a terrorveszélyhelyzetről’, Szakmai Szemle, 2016/3, 174–189. o.

Farkas, Á. (2020a) ‘Egy lehetséges narratíva a védelemszabályozási szemléletünk megújításához’ in Farkas, Á., Kelemen, R. (szerk.) Szkülla és Kharübdisz között – Tanulmányok a különleges jogrend elméleti és pragmatikus kérdéseiről, valamint nemzetközi megoldásairól. 1. kiadás. Budapest: Magyar Katonai Jogi és Hadijogi Társaság

Farkas, Á. (2020b) ‘Gondolatok a koronavírus-járvány és a védelmi, biztonsági szabályozás
kölcsönhatásairól’, Belügyi Szemle, (68)5, 9–22. o.

Farkas, Á., Kádár, P. (2016) ‘A különleges jogrendi szabályozás fejlődése és katonai védelmi
vonatkozásai’ in Farkas, Á., Kádár, P. (szerk.) Magyarország katonai védelmének közjogi
alapjai. 1. kiadás. Budapest: Zrínyi Kiadó

Farkas, Á., Till Sz. (2016) ‘A honvédelmi alkotmány és alkotmányosság alapkérdései Magyarországon’ in Farkas Á., Kádár P. (szerk.) Magyarország katonai védelmének közjogi
alapjai. 1. kiadás. Budapest: Zrínyi Kiadó

Jakab, A. (2009) ‘Az Országgyűlés akadályoztatása különleges állapotokban’ in Jakab, A.
(szerk.) Az Alkotmány kommentárja I. 1. kiadás. Budapest: Századvég

Jakab, A. (2011) Az új Alaptörvény keletkezése és gyakorlati következményei. 1. kiadás. Budapest:
HVG-ORAC

Jakab, A., Till, Sz. (2019): ‘A különleges jogrend’ in Trócsányi, L., Schanda, B., Csink, L.
(szerk.) Bevezetés az alkotmányjogba. Az Alaptörvény és Magyarország alkotmányos intézményei. 1. kiadás. Budapest: HVG-ORAC

Kádár, P. (2014) ‘Sarkalatos átalakulások: A kétharmados/sarkalatos törvények változásai
a honvédelem területén 2010–2014’, MTA Law Working Papers, 2014/36. [Online]. Elérhető:
https://jog.tk.hu/mtalwp/sarkalatos-atalakulasok-a-ketharmadossarkalatos-torvenyekvaltozasai-a-honvedelem-teruleten-2010–2014?download=pdf (Letöltve: 2020. december 10.)

Kelemen, R. (2017) ‘Az Alaptörvény különleges jogrendi rendszerének egyes dogmatikai
problémái – kitekintéssel a visegrádi államok alkotmányának kivételes hatalmi
szabályaira’, Katonai Jogi és Hadijogi Szemle, 2017/1–2, 37–68. o.

Kelemen, R. (2020) ‘A mítoszokon túl – önképű kivételes hatalmi szervek a magyar alkotmánytörténetben (A Honvédelmi Bizottmánytól a Honvédelmi Tanácsig)’ in Farkas, Á.,

Kelemen, R. (szerk.) Szkülla és Kharübdisz között – Tanulmányok a különleges jogrend elméleti
és pragmatikus kérdéseiről, valamint nemzetközi megoldásairól. 1. kiadás. Budapest: Magyar
Katonai Jogi és Hadijogi Társaság

Kovács, I. (2015) ‘A békeidőszaki válságok fegyveres kezelésének közjogi aspektusa’, Katonai
Jogi és Hadijogi Szemle, 2015/1, 115–147. o.

László, V. (2018) ‘Az Alaptörvény hatálybalépését követő és közvetlenül azt megelőző időszaki
különleges jogrend hazai szabályozásának összehasonlító elemzése’, Hadtudományi
Szemle, 11(4), 366–385. o.

Mészáros, G. (2017) ‘„Alkotmány, válságban” – a különleges helyzetek kezelésének dimenziói
az Alaptörvény elfogadásától napjainkig’, Jura, 2017/2, 118–133. o.

Ősze, Á. (2018) ‘Analízis a magyar különleges jogrendi szabályozás hatékonyságáról’, Diskurzus,
8(2), 33–44. o.

Petrétei, J. (2015) A köztársasági elnök rendkívüli állapottal összefüggő feladat- és
hatáskörei, Állam- és Jogtudomány, 56(4), 24–44. o.

Bar-Siman-Tov, I., Rozenberg, O., Benoït, C., Waismel-Manor, I., Levanon, A. (2021)
‘Measuring Legislative Activity during the Covid-19 Pandemic: Introducing the ParlAct
and ParlTech Indexes’, International Journal of Parliamentary Studies, 1(1), 109–126. o.

Ságvári, Á. (2016) Különleges jogrenddel a terror ellen – kitekintés az európai gyakorlatra [Online]. Elérhető: https://jog.tk.hu/blog/2016/02/kulonleges-jogrenddel-a-terror-ellen (Letöltve: 2020. november 10.)

Salgó, L. P. (2020) ‘A hazai veszélyhelyzeti jogalkotás a kodifikátor szemével’, Fontes Iuris,
6(2), 8–18. o.

Simicskó, I. (2016) ‘A terrorizmus elleni védelem fokozása a különleges jogrendi kategóriák
bővítésével’, Hadtudomány, 2016/3–4, 100–113. o.

Szente, Z. (2020) ‘A 2020. március 11-én kihirdetett veszélyhelyzet alkotmányossági
problémái’, Állam- és Jogtudomány, 61(3), 115–139. o.

Szilvásy, Gy. P. (2019) ‘A különleges jogrend és a rendeletalkotás’, Katonai Jogi és Hadijogi
Szemle, 2019/1, 105–131. o.

Till, Sz. (2016) ‘Alkotmányos változatok migránsokra és terrorra’, Katonai Jogi és Hadijogi
Szemle, 2016/1–2, 7–63. o.

Till, Sz. (2017) ‘A különleges jogrendi kategóriarendszer egyszerűsítésének jövőbeli esélyei’,
Iustum Aequum Salutare, 13(4), 55–75. o.

Till, Sz. (2019): ‘Különleges jogrend’ in Jakab, A., Fekete, B. (szerk.) Internetes Jogtudományi
Enciklopédia [Online]. Elérhető: http://ijoten.hu/szocikk/kulonleges-jogrend (Letöltve: 2020. november 16.)

Tordai, Cs. (2020) A közjog határai a járványveszély idején [Online]. Elérhető: https://
igyirnankmi.atlatszo.hu/2020/03/16/a-kozjog-hatarai-a-jarvanyveszely-idejen/ (Letöltve: 2020. október 5.)

Hivatkozások

    Kulcsszavak: